Csöndesség

Az év Bartissal indul. A szakállas képet amúgy sem hagyhatom ki. Előtte, karácsonykor Laurosz (zseniális!), hirtelen középkor-lázban a tavalyi Andahazi-Kasnya, vagyis már csak Andahazi (elég rossz), és az új Sjón (hm... felejthető...) És aztán Bartis. Közben lecsúsznak persze a versek, Oravecz új könyve, adósságképp a tavalyi Szijj. Mindkettő brilliáns. Attila könyve pedig borzasztó jó! Január végén vitahelyzet levelezőlistánkon: hogy állítólag a kritikák, így majd a mienk is, nem hogy nem hízelgőek, hanem, sőt! Morgás a szokásos összeesküvéselméletről (mármint általam). Hogy állítólag kiszámítható, csípőből hoz minden rossz közhelyet. Hogy egyet se hagy ki. B. az ÉSben nagyon jól megírt lektűrnek mondta, kb. Nem örültem. Még mindig azt tudom mondani, hogy írjatok jobbat! A szakállért és Ózdért magamat dícsérem. Noha minden bizonnyal semmi közöm hozzá. De azért jól hangzik. Azóta már az új Pynchon — szokás szerint elveszve olvasás közben a rengeteg infó közt. A tempó sodrásában. Hagyom, hadd vigyen. Azért Attila könyve sokkal jobb! Csemegeképp Darvasi Laci új novellái. Remekek.