A helyszín keresése

Ezen képen a régi csernelyi községháza látható, 1912-ből. Még nagyapám se született meg, majd csak a következő évben. Még Monarchia van. Az utolsó előtti békeév. Még egészen másféle értelme és értéke lehet az olyan tereknek, mint amilyenen ma a képen megörökített helytől nem messze a világháborús hősök nevét őrzi egy köztes kor ízlését tükröző alakzat oldalára helyezett tábla. A képen a történet nem látszik. Sőt, az sem, hogy tulajdonképpen van-e történet. Márpedig pusztán csak az, hogy a régi-régi képeslap létezik, azt mondja, valami történt. Hogy akkor is volt már történet, amikor még senkinek se jutott eszébe, hogy valahogy elmesélje. És mivel se el nem mesélte, se le nem írta, a kései utódnak ki kell találnia most ennek egy részét.

Ezelőtt százkét évvel a falu nyilván már más képét mutatta, mint a második vagy éppen a harmadik katonai felmérés idején. Hiszen az utóbbi is huszonöt évvel a kép készülte előtt ért véget. És bár a két felmérés összesen majdnem száz évig tartott – de hogy közben mikor mérték föl konkrétan e térséget, s a két itteni felmérés között (ha volt egyáltalán kettő, nem csak egyszerűen a korábbit használták fel a későbbihez is) hány év telt el, nem tudom –, nagyjából mindkettő ugyanazt mutatja: a patak két partján egy-egy sor ház áll, elejében, az országút mellett a kúriával, amelyet kastélynak neveznek, a közepén meg ennek a sokablakos épületnek a helyével. Ma se nagy település, akkortájt meg éppenséggel aprócska lehetett a történelmi Felvidék kapujában, a Bükk-fennsík északi lábánál. Az utóbbin látszik még valami kicsivel kintebb, északnak, Nyekes-völgye felé – talán a cselédház, amelyet ki tudja miért, Újháznak neveznek még most is, amikor már omlófélben is olyan rég van, hogy az csoda, vagy talán a bánya épületei. Inkább a bánya. Aztán a kép készültekor a keletről érkező út mellett, a pataktól délre, valamennyi kellett, hogy meglegyen már a pocsalyi házakból is. Amelyeknek e térképeken még nyomuk sincsen. Úgyhogy arra sincs bizonyosság, hogy az Úszó-főnek futó út végében, kevéssel a templomot jelző pötty alatt, amelyet persze – hasonlóképp a föntebb említett kastélyhoz – csak az azonosíthat, aki pontosan tudja, hogy mit kell keressen, szóval, hogy a domb lábában ez az épület tárgya lehetett-e már a felmérésnek. Vagy akármely elődje. Mert gondolom, ha volt elődje, akkor ugyanott állt. Talán.

A tér a patak északi oldalára esik. A házak jó sor távolságot tartanak a medertől mindkét oldalon még ma is, talán mert a bányaművelés következtében elapadt csevice – amelyet itt inkább Csevizének mondanak, ha még mondják valahogyan – idejében nagyobb lehetett a vízhozam. Pláne, ha ki is lépett a mederből. Ezt ma alig lehet elhinni, még akkor is, ha a kivágott erdők és az újabb kor nagy földmunkálatai következtében javarészt eldugult és már rendbe nem tett árokrendszer miatt néha, esőzések és olvadások idején, ma megint sikerül riasztóvá dagadnia. Az északi oldalt kissornak mondjuk. A másikat meg persze nagynak. Az magasabban fekszik az Agyogás alján. De nem tudom, ezért-e. Vagy a szélesebb út miatt. Mindenesetre a középületek akkor is, azóta is inkább a kissorra kerültek. Igaz, hogy utóbb már talán azért, mert, nem lévén szükség többé ártérre, a patakpart meg a házak között maradt épp elég hely, nagyobb, mint a másik oldalt.

A kép a híd elől készülhetett. Vagyis onnan, ami ma a híd elé esne. Minden bizonnyal a szépia-tónusnak köszönhető, hogy sivatagosnak tűnik a táj. Bár persze könnyen lehet, hogy homokkal szórták fel a nyilván földutat. Bal oldalt vagy fű, félent kiszáradva, vagy a jószág taposta dágvány. Közvetlenül az épület mellett már ugyanúgy slisszan kifelé út, mint mostanság is: a Templomhegyére, föl az Isten házához meg körülötte a temetőbe. Innen nem látszik, hogy a mára már bezárt iskola helyén, ennek az itt elfutó utcának a másik oldalán, van-e valami. Például a tanítói lakás. A régi iskola, ahogy mondták. Az épület előtt, nagyjából középen, sejthető virágyás. Ma betonozott tér van ott, főképpen parkolónak. Virágok legfeljebb csak az autók orránál, a patakparton. Mostanság meg már talán ott se.

Nem látható pontosan, hogy kerítés veszi-e körül, vagy valami venyigesor fut körbe a házon, esetleg csak az épület lábazata a szürke száv. De az a fehér ruhás alak, aki kivehető a jobbszélen, minthogyha megtámaszkodnék ott. Vajon egyszerűen csak gyanútlan begyalogol a kép látóterébe, mintegy véletlenül, vagy a gazda büszkeségével mutogatja ezt az egészet? Vagy egy szájtáti bámészkodó, aki azt se tudta, hogy majd látszódni fog? Vajon melyik háztól ballagott el oda? Arra túl, amelyekből annyi látszik csak, hogy kicsik, vagy a patak túlpartjáról, ahol a hivatallal szemben a leggazdagabb, legnagyobb házak épültek régen? Ott a nagy soron, a hídtól kicsit lejjebb egy gyerekkoromban még szép, hosszú, tornácos fehér parasztház mutatja, milyen lehetett az egész a kép készültekor. Bár a gyakori osztott portákon, ahol két-három ház is állt nadrágszíj-parcellákon, ilyen hosszú talán nem is férhetett el. Azok közül a porták közül egyik-másik még mindig megvan. Ugyanúgy megosztva. A házak közül persze már nem nagyon.

Bár ez az utcafront, ami a képen látszik, nem innen nyílik a bejárat. Hanem nyilván hátulról, az udvar felől. Kik jártak be azon, mit láttak, mit gondoltak, minek mentek oda, ki tudná megmondani. A paraszt- és a munkáscsaládoknál általában rövid az emlékezet. A papon kívül kevesen készítenek feljegyzéseket. Még csak a Bibliák bélletére felírt születések és halálozások is hiányoznak. Vagy én legalábbis nem láttam ilyet. Ma már ide, az utcafrontra nyílik a főbejárat, a nagy kétszárnyú ajtó a lépcsők tetejében. Ami ma a hátsó bejárat, talán az lehetett ezen a régi épületen a fő. A hely ugyanaz persze most is. Az épület már nem. Valamikor átépítették. Gyerekkoromban, tanácsházaként, barna volt. Most fehér és polgármesteri hivatalnak hívják. És a százkét évben a családom sorsa többször is összefonódott vele.

Az, hogy mennyire nagyon másképp néz ki, mint ami ma áll a helyén, azt mondja, hogy éppen ennyire nagyon másként néz ki minden más is. Ami egyrészt természetes, hiszen száz év eltelt. Másrészt az épített környezetben azért harminc-negyven éve nem volt már olyan nagyon nagy változás – épültek ugyan nagyobb épületek, de ezek jellege már alig változott ebben a pár évtizedben. Vagyis nem száz, hanem hatvan-hetven év kellett a változáshoz. A jelentős változás azóta inkább a lerombolt környezetben van.

A kép még egy épülő faluból mutat valamennyit. Amelynek van jövője a tájon.