Nehezen

Ez most nem tetszett annyira. De komolyan. Akartam pedig. Nem is csak azért, mert az egész olyan szép. Mert szép. Hanem hogy itt van ez a szerző. Akinek egyáltalán nem az első, Szentek hárfája c. regénye alapozta meg a jó hírét. És mégis. Vannak nagyon jó oldalai ennek a könyvnek, és az egész fontossága érződik – mégis, időnként hosszú oldalakon át unatkoztam.

Nagyon jól indul pedig, holott nehéz anyagnak tűnik egy osztálytalálkozó megcsinálása. De persze nem tudom, valóban az-e. Nekem mégis pont ott kezdett nagyon belassulni az egész, amikor a képlet amúgy izgalmassá kellene váljon: a hajléktalanok történeténél. Az alunézet Szeged-mítoszánál. Nekem valahogy nem jött össze ez a sok gyaloglás valamivé. Bár persze fel tudom fogni úgy, hogy éppen ez a lényeg: ugyan mivé?

Miközben nagyon jó a Barták-történetszál és az sem zavaró, hogy végülis viszonylag hamar rá lehet jönni a beszélgetőtársak történeten belüli szerepére, közben valahogy ott van, hogy a nagyját elbeszélő szereplő számára mégiscsak tét nélküli az egész. Amolyan önként vállalt megmerítkezés mély-Magyarországon. De mindez persze egyáltalán nem lenne baj. Mert hát mért is ne lehetne így? Mégis, nehezen mozdul ez.