Idén negyvenéves Lajkó Félix, ennek örömére két lemeze is megjelent hamarjában. A Budafoki Dohnányi Zenekarral közös albuma (
Végtelen) mellett a
Jelszó az érdekesebb számomra. Korábban is készített már duó felállásban lemezt, még ‘97-ben, Lőrinszky Attilával, de ez most más. Ifj. Balázs János, akivel jóideje koncerteznek már együtt, hála istennek nagy szerephez jut ezen az anyagon — mondanám, hogy nagyobbhoz, mint Lőrinszky a korábbin, csakhogy ugye a nagybőgőnél a zongora alapból feltűnőbb közreműködő, szóval ebből a szempontból ez nem lenne fair, főleg, mert Lőrinszky is nagyon ott van azon az anyagon, csak épp a hangszere másféle természetéből adódóan másféleképpen. Itt most nincs szóló-háttér megoszlás, vagy nem olyan egyértelműen és nem egész lemeznyi terjedelemben. Hanem két nagyszerű, együtt nekivágó és együtt (vagy felváltva) csendesülő hangszer és hangszeres tombol itt. Hol együtt, hol felváltva. Épp elcsíptem a múltkoriban a Dunán, amikor Balázs János azt mondta, hogy a Félixszel közös játék segített neki lerombolni még meglévő gátlásait, ilyen módon kézzelfoghatóan hatott rá zenésztársa játéka. Hát, ezt titkolni sem tudná.
Férfiasan be kell vallanom, hogy Balázs Jánost tudtommal nem hallottam zenélni korábban sehol, semmikor. Mért olyan érdekes ez? Hiszen ezt a lemezt is Félix miatt hallgattam meg. Mert valahogy a kilencvenes évek második fele óta érdekel állandóan, hogy éppen mit csinál, s mikor már semmilyen más cd-t se vettem, az övét még akkor is. Még akkor is, ha korai lemezei (főleg a ‘97-es és ‘98-as élő) után igazából egy másik sem tetszett
maradéktalanul, ha pedig hegedűs-komponistát kellene mondanom egyet, akkor meg inkább Alexander Balanescut mondanám ma már. Sőt, tíz-tizenkét éve is őt mondtam volna már. De Lajkó lemezein mindig akad legalább egy tétel (a legtöbbön jóval több azért persze), ami nem hagy nyugodni. Amire vissza kell térni mindig, újra meg újra. Ez alól talán csak a citerás lemeze, a
Mező kivétel, amit egyben hallgatok, ha valamikor előveszem. Olyan pedig, amitől menekülnék, igazából csak az örömzenés Rúzsa Magdis lemeze, az viszont nem miatta, hanem mert kiváló földije különben ragyogó hangjával az én ízlésemnek alaposan túlénekli a tételeket, melyekben szerepet kap. Na de szóval azért kezdtem Balázs Jánossal, mert ez a lemez tőle lesz igazán remek.
Végig lehetne menni ezen az albumon tételesen, hogy hol játszanak visszafogottan (például az elején még a
Képeslapban), és hol mindent elsöprően (egyből a második tételben, a címadó
Jelszóban és aztán hány helyen még, hogy gyorsan a záró
Kávét is idecitáljam mindjárt, de a kedvencemet a zárójelen kívülre tartogassam), csak gyenge pontot nem lehet találni, unalmat, vagy olyan helyet, amely ne lenne inspiráló. Mindezt úgy, hogy Lajkó Félix sokszor játsza, másképp mondom, sokszor kezd bele, hogy eljátsza megszokott paneldarabjait, amelyeket aztán Balázs János zongorajátéka vagy gyökeresen kifordít, elemeire bont, sőt robbant, vagy egyszerűen arra készteti a vonót, hogy változtasson. A Dohnányi Zenekarral közös lemezen már korábbról ismert Lajkó-tételek nagyzenekari kíséretre áthangszerelt változata hallható, itt azonban minden új, még az is, ami panel, meg az is, az az egy, ami címe szerint szerepel a másik lemezen is, meg régebben is volt már:
A madárnak — a
Makovecz turnén mindenképp ott van, de gyanús, hogy régebben is, csak persze ezek között az egyszavas címek között bőven el lehet veszni (ami Félix címekkel való hadilábon állását illeti, a
Végtelen ebből a szempontból különös rekorder, mert összekeveredtek a címek és a tételek, vagy véletlenül, vagy direkt, például
A madárnak Bokorból címen fut ott). És hát ez az üde levegővel teli friss megközelítés rendkívül termékenyen mutat rá, hogy ezek a darabok micsoda aktualitással bírnak, és hogyan újíthatók meg mindenféle különösebb izaddságszag nélkül, egyenesen remekbe szabottan. És persze Félix pályájára rá is fért mindez.
Ha már eddig tartogattam, gyorsan leírom a számomra legkedvesebb tételt, a
Parázs címűt. Csak éppen mire idáig elértem, már minden fontosat el is mondtam, amit tudtam. A zenébe már nem okoskodnék bele. Okoskodjanak inkább ők ezen a tavalyi videón (hál' istennek zenélnek is rajta):
0 hozzászólás: