Ha minden igaz, Lehane egy 2009-es novellája (Animal Rescue — hehe, ez jó, egy nagyon jó!) az alap, amelyből regény lett, de hogy a forgatókönyv előtt, vagy után, nem tudom. A regény idén jelent meg (vagyis mikor ezt írom, Szilveszter hajnalán, 2014-ben), a filmet viszont nyilván korábban forgatták, hiszen Gandolfini 2013 nyarán hunyt el. Ebből akár azt is hihetném, hogy inkább utána.
Hardy nagyon erős. Mondanám, hogy játssza a Lehane-nél szokásos ír jófiút, csak hát itt a neve Saginowski, ami ugye egyáltalán nem hangzik valami nagyon írnek. Mindenesetre ott ül a templomban a nyolcas miséken, és ha nagyon jó italt akar tölteni a csecsen maffiának, akkor valami ír whiskey-t szed elő. És csak úgy süt róla, hogy mennyire rendes ember. Akiben mindjárt első ránézésre több van, mint hogy egyszerűen csak egy csapos legyen egy afféle családi vállalkozásban. Vagy valami annak látszóban. Hogy titok lappang a háttérben, vagy túlzott szerénység, vagy az ambíciók teljes hiánya, nem tudni, de igen izgalmassá teszi ezt a zárkózott, magányos figurát mindez. Ezzel szemben Gandolfiniről a vastag aranyláncaival mindjárt lehet tudni, hogy csak ez a rendes kuzinja tartja rendben a dolgait. Nem ellentéte a Hardy játszotta Bobnak, mégis más. De abban egyformák, hogy mindketten teljesen magányosak. Aztán itt van, hogy Lehane legtöbb történetében mindig akad valaki, akinek köze van a pszichiátriához, sőt, az elmegyógyintézethez — Matthias Schoenaerts nagyon jól hozza a palit, az embernek kedve lenne már-már odacsapni. Alig várja, hogy a rendes ember, akire az ilyen rászállt, végre megtegye.
Nagyon korrekt kis krimi, nem igazán Viharsziget szerű fordulatokkal, sem a Titokzatos folyók nagy drámáját nem hozza, de első perctől a végéig leköti a nézőt. Vagy legalábbis engem, ilyenkor, szerda hajnal előtt egy kicsivel.
0 hozzászólás: